Hírlevél – 2017. június


A Hírlevél 2017. júniusi számának tartalmából:

Így látom…
Világ Igaza kitüntetés gyógypedagógusoknak
Közösségi szolgálatos koordinátorok találkozója
Egy szelet Finnország az Akác-tanyán
Lakitelki szép napok: elnökség, közgyűlés, padavató
Szülősegítő foglalkozások a FENO-ban
Doktori védés a pécsi egyetemen
I. Kárpát-medencei szakmai tapasztalatcsere
Ahol a terveket is valóra váltják
Észrevétlen tanulás: a nemezelés
Emlékezzünk közösen dr. Weiss Máriára
Most akkor kire haragszol?
Új otthon, új munkahely Kalocsán
Zárás a Strázsa-Otthon-Háznál
Hírek röviden



Így látom…

Életünkben sok mindenre esküszünk, fogadkozunk… „hogy rabok tovább nem leszünk”, hogy betartjuk az alkotmány előírásait, hogy hűek maradunk házastársunkhoz, hogy leszokunk a dohányzásról…

Családi érintettség okán az elmúlt hetek egyik vasárnapján különös, újra és újra elgondolkoztató esemény részese voltam. Hetvennél több, tinédzserkorú fiatal döntött úgy, hogy egy szentendrei katolikus templomban zajló szertartás keretében megújítja hitét. Kitalálták: bérmáláson voltam. Ez a szertartás évről évre több ezer hazai katolikus templomban megtörténik, de a gondolkodásra késztetést ez esetben a személyes élmény segítette.
A keresztény és katolikus lelki mentalitás hagyománnyá, tiszteletté, majd sok esetben illendő szokássá értéktelenedett része, hogy a családba érkező újszülött megkeresztelését fontosnak tartjuk.
Más a helyzet a szentendrei eseménynél. Itt, a felnőtté válás kezdetén tudatos a fogadalomtétel. Lényegét tekintve Szentendrén több mint hetven fiatal vállalta, hogy a polgári etiketté silányult szabályoknak – a saját életében – spirituális talapzatot ad.
Másképpen megfogalmazva, kereszténynek vallja magát, és ennek megfelelő szabályok szerint fog élni.
Ezt hívják hitnek – ez valójában nincs is ellenemre –, de ténylegesen felelősségvállalásról van szó. Tudatos felelősségvállalásról, melynek erkölcsi alapját nem az újkor embere által alkotott szabályok, hanem történelmünk kezdeteihez visszanyúló erkölcsi parancsok tartalmazzák. Megerősítésük legutóbb 2000 éve történt.
Ez a felelősségvállalás – tapasztalatból tudjuk – hatalmas teher. Teljesíthetetlen, de ha feladjuk, az életünk veszti értelmét.
Ennek tudatában tette meg fogadalmát több mint hetven fiatal Szentendrén. Nem irigylem őket, de szurkolok nekik.

Dr. Rubovszky László


Világ Igaza kitüntetés gyógypedagógusoknak

Világ Igaza posztumusz kitüntetésben részesült Bárczi Gusztáv, az ELTE Gyógypedagógiai Karának névadója, valamint a szintén gyógypedagógus Essősy József és Zékány István. Mindhárman zsidó gyermekeket mentettek.

Izrael Állam egyik legmagasabb, nem zsidóknak adható kitüntetését azok kaphatják, akik életük kockáztatásával mentették zsidó embertársaikat a holokauszt ideje alatt. Yossi Amrani, Izrael nagykövete, ez év április 27-én, a Belügyminisztériumban adta át a Yad Vasem 2016-os Világ Igaza kitüntetéseit.
„Mindenkinek van neve: az áldozatoknak éppúgy, mint a bűnösöknek. Lélek viszont nem jutott egyformán mindenkinek. A mai napon azon keveseket ünnepeljük, akik mertek kockáztatni, és lelkiismeretük, lelkük által vezérelve mentették embertársaikat” – mondta köszöntőjében a nagykövet. Az emlékérmet, melyet a leszármazottak vettek át, ez a talmudi idézet áll: Aki egy embert megment, a világot menti meg.

Bárczi Gusztáv Az eseményhez kapcsolódóan, több mint húsz éve, a Világ Igaza magyar kitüntetettjeit hazánk belügyminisztere Bátorságért érdemjelben is részesíti.
„1944. október 7-én német katonák szállták meg a kisújszállási Gyógypedagógiai Intézetet és elrendelték azonnali kiürítését. Az intézet két tanára, Essősy József és Zékány István – akik ugyancsak megkapták a posztumusz kitüntetést –, a 93 növendékkel felutazott Budapestre, az Állami Gyógypedagógiai Nevelőintézetbe, ahol az intézetigazgató segítségét kérték.
Bárczi Gusztáv, az Állami Gyógypedagógiai Intézet igazgatója éppen megegyezett Langlet Valdemarral (…) arról, hogy a nevelőintézet befogad és bújtat 60 zsidó gyermeket. Nagy ötlete az volt, hogy a kisújszállási nevelők segítségével együtt foglalkoznak a bújtatott zsidó gyermekekkel és a befogadott 93 fogyatékos gyermekkel.” (Idézet forrása: http://www.prae.hu/ – Gyógypedagógiai Szemle)
Essősy József szűkszavúan leírta az akkor történteket, amit Varga László történész-levéltáros talált meg. Essőssy fia, Gábor, ugyanis talált néhány régi feljegyzést apja halála után, és kutatni kezdte a múltat.
*
Bárczi Gusztáv (1890–1964) magyar orvos, gyógypedagógus. 1922-ben Török Bélával létrehozta a siketek nevelésére szakosodott Nagyothallók Iskoláját. 1936-tól a Gyógypedagógiai Nevelőintézet tanára, 1937-től igazgatója lett. Munkásságáért 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Valdemar Georg Langlet vagy Waldemar Langlet (1872–1960). Svéd író, újságíró, nyelvész, az első eszperantisták egyike. 1932-től a Pázmány Péter Tudományegyetem svéd nyelvi lektora. 1944-ben a Svédországi Vöröskereszt budapesti főmegbízottja, az embermentő akciók egyik irányítója. (forrás: wikipedia)


Egy szelet Finnország az Akác-tanyán

Hideg, finn oktatás, Helsinki, Mikulás, Kimi Räikkönnen, esetleg Kalevala… csak néhány elem, ami általában beugrik Finnország nevét hallva – legalábbis nekem. Majd jött Újlengyel, s az Akác-tanya, pontosabban mi mentünk.

Kik is azok a mi? A diákönkéntes közösségi szolgálatot koordináló pedagógusok csapata. Négy nap, együtt. Csak jó lehet. Papp Ágnes, az ÉTA ügyvezető elnökének fejében született meg a gondolat még tavaly, Balatonmáriafürdőn, a közösségi szolgálat tapasztalatösszegző táborában, miszerint a rekreáció bizony körünkben is elkelne. S milyen igaz, hiszen a tanév vége táblához közeledve a teendők sűrűsödnek, a határidők rövidülnek, az energiák fogynak a pedagógus életében.
Mezőkovácsházáról Acsai Éva, Gyuláról Szákné Bajnai Zsuzsánna, Szeghalomról Farkas Ilona, a XVII. kerületből Jakab Hilda és Mezőberényből pedig e sorok írója, Klein Éva vett részt a feltöltődést adó pünkösdi hétvégén. Papp Ágnes, valamint Györke Nóra szakmai munkatárs és Papp Imre, az ÉTA önkéntese fogadtak bennünket nagy szeretettel megérkezésünk alkalmával. A martonvásári kollégák, s a XV. kerületi iskola koordinátora más teendőik miatt nem tudtak velünk lenni, nagyon hiányoztak, viszont hamarosan találkozunk a Balatonnál a közösségi szolgálatos táborokban.
Nagy betűs pihenés: ez várt ránk a hétvégén. Kötetlen, jó hangulatú együttlét és mindezek mellett egy szelet Finnország, a maga nyugalmával, különleges hangzású nyelvével, a hatalmas faházzal, ami csak a mi kényelmünket szolgálta, a finom és laktató ételekkel és a szeretett kollégákkal.
Személy szerint nekem a bennünket körülvevő állatok adtak sok energiát, lovak, szamár, kutyák, macskák. Felejthetetlen Zorro csaholása, Bella simogatást kérlelő tekintete, Pepita és Pulla játékossága.
Első este még a homo ludens is előbújhatott belőlünk, játszottunk kedvünkre, s rengeteget nevettünk. A lovas kocsizás is a programunk részét képezte, út közben a környékkel kicsit alaposabban is megismerkedhettünk. S ha már finn–magyar tulajdonú a pihenést biztosító Akác-tanya, akkor nem maradhatott ki a szaunázás, valamint a sós forró vizes dézsában való mártózás sem.
Az együtt töltött idő mindannyiunknak erőt adott ahhoz, hogy a ránk váró feladatok során derekasan, kellő módon helyt tudjunk állni és izgalommal telve várjuk az újratalálkozást.

Kiitos ÉTA! – Köszönjük ÉTA!
Klein Éva



Közösségi szolgálatos koordinátorok találkozója

Jó, ha azonos célokért dolgozó emberek időnként találkoznak, főleg akkor, ha nem egy településen laknak, vagy nem ugyanazon munkahelyen dolgoznak. Az ÉTA közösségi szolgálatos diákjainak koordinátor tanárai április 24-én találkoztak a szövetség székházában.

Azt hinné az ember, hogy a valóban rászorulók kapva kapnak az alkalmon: segítség érkezik a házhoz. Nem így van. Az emberek bizalmatlanok, az intézmények könnyebben fogadnak önkéntes segítőket. Kis településen sem könnyebb, pedig ott a hír hamarabb körbejár – emlékszem, hogy a martonvásári Pápay Ágoston Speciális Készségfejlesztő Szakiskola diákjainak is nehéz volt fogadó helyet találni. Ők unikumok a csapatban, és nagyon lelkes közösségi szolgálatosaik vannak. Anita, a szakiskolát már befejező növendékük – bár a szomszéd településen lakik – hűségesen visszajár, hogy továbbra is elmehessen iskolás társával együtt ahhoz a kerekes székes fiatal nőhöz, akinek ők az egyetlen társasága: jöttükre felragyog az arca.

kozossegi_tanartalalka_2017-04-24_14.31.18Kicserélve egymással a tapasztalataikat, kiderült, hogy 25-30 fős önkéntes csapatattal már nehéz együtt dolgozni, főleg akkor, ha a közösségi tanár súlyt helyez arra, hogy meglátogassa azt a családot, helyet, ahová a diákjai járnak, és időnként személyesen beszélgessen a diákjaival az elvégzett munkáról, tapasztalataikról. Ideálisnak 16 fős csapatot tartanának – de kinek van szíve egy lelkes fiatalnak azt mondani: te már létszámfölötti vagy? A lelkiismeretes tanár inkább többet lop el a saját szabadidejéből – az ÉTA közösségi szolgálatában ilyen tanárok dolgoznak. Persze nincs mindenütt olyan sok diák, mint pl. Mezőberényben (25-30 fő), általában 8-10 diák jelentkezik, de aki rájött az így végzett munka örömére, az az 50 óra elvégzése után is megmarad közösségi szolgálatosnak. Jó ezt hallani, hogy nem kötelezően letudandó penzumnak tartják. A munkába már pesti iskolák is bekapcsolódtak: a XVII. kerületből a Balassi Bálint Nyolc Évfolyamos Gimnázium, a XV. kerületből a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola.

Abban mindenki egyetértett, hogy a 2012-ben elindult ÉTA közösségi szolgálat olyan érték, amit tovább kell folytatni. A változó élethez igazítani lehet és kell, és ezt meg is teszik majd a benne résztvevők.
Zárásként az egész csapat fölkerekedett és ellátogatott a Nemadomfel kávézóba. Képünk ott készült, és a mosoly az arcokon nem a fotó kedvéért van.
– czy –



Lakitelki szép napok: elnökségi, közgyűlés, padavató

Húszéves születésnapját ünnepli az ÉTA Országos Szövetség. E jeles alkalomra való tekintettel sem az elnökségi ülés, sem a közgyűlés nem a szövetség székházában volt. Lakitelken voltunk két napig, gyönyörű időben, nagyon szép környezetben.

Az első nap a munkáé volt: először elnökségi ülés volt, azt követte a közgyűlés. Az elnökségi ülésen fontos kérdésekről kellett dönteni. A legfontosabb volt az ÉTA új elnökének személye. Csizmadia László, aki majd húsz éven keresztül volt az ÉTA elnökségének élén, lemondott. Lemondásának igen prózai oka van: 80 éves elmúlt. Az elnökség sajnálattal ugyan, de tudomásul vette lemondását, és utódjának – elfogadva a leköszönő elnök javaslatát – Kovács Gábort javasolta. Döntését az elnökség megszavazta. Az új elnök elsőrendű feladata a társadalmi kapcsolatok építése lesz.
Kovács Gábor, elnök
Kovács Gábor (1969) szociológus, öt gyermek édesapja, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Rehabilitációs foglalkoztatási főreferense, regionális ügyvezetője, öt gyermek édesapja. Esztergomban él. Egy évre vállalta (egyelőre) a megbízatást. Mint mondta a felkérés nem hivatalosan, hanem barátilag történt, és ennek a felkérésnek nem tudott nemet mondani. A fogyatékos emberek életével még egyetemistaként ismerkedett meg, amikor Angliában egy Camphill táborban volt. Ott döntötte el, hogy ezen a területen akar majd dolgozni. Papp Ágnessel, a szövetség ügyvezetőjével 2003-2007 között együtt dolgozott a minisztérium Fogyatékosügyi Főosztályán. Mint mondta, e területet nem ismeri teljes mélységében, de azon lesz, hogy megbízatásának maradéktalanul eleget tegyen.

ÉTA Elnökség

Az új elnökség

Személyi ügyek: Fekete Gábor az Ellenőrző bizottság elnöke és a bizottság egyik tagja, Gali Rita szintén lemondott. Elnöknek Orbánné Molnár Anikót (Együtt értük Alapítvány, Martonvásár) javasolta az elnökség, bizottsági tagnak pedig dr. Bisztricsány Andreát (Otthon XVI. Alapítvány, Budapest).

Tagsági jogviszony: két kérelemről is döntés született: A Napfényes Támogató Szociális Egyesület tagfelvételi kérelmét jóváhagyta az elnökség, valamint elfogadta A Kalán néni Pihenőkertje Alapítvány tagsági jogviszonyának megszüntetésére vonatkozó kérelmet.
Az elnökség fent ismertetett döntéseit a közgyűlés jóváhagyta, megszavazta.

Alapszabály módosítása: a szövetség jogásza, dr. Limbach Viktória az elnökséggel és a közgyűléssel is ismertette a javasolt módosításokat. Ezeket az elnökség megtárgyalta, majd jóváhagyta, és az elnökségi ülést követő közgyűlés is megszavazta. Ennek alapján az elnökség nyolctagúvá bővült, Papp Ágnes ügyvezető elnökként elnökségi tag lett, és az ügyvezető igazgatói státusz megszűnt. Botos Imre elnökségi tag (Együtt értük Alapítvány, Martonvásár) személyében pedig alelnököt választottak a jelenlévők. Erre azért volt szükség, hogy ne történjen fennakadás a szövetség életében, hiszen előfordulhat, hogy az elnök és az ügyvezető elnök is akadályoztatva van, a munkának pedig mennie kell: ilyenkor az alelnök látja el az ő feladataikat. (A módosított alapszabály olvasható lesz a honlapon, a bírósági bejegyzés megtörténte után.)

Szakmai munka, pénzügyi beszámoló: A 2016-os év szakmai munkájáról Csizmadia László számolt be, a pénzügyi beszámolót és a közhasznúságról szóló jelentést Palatin Éva ismertette. Az Ellenőrző bizottság rendben lévőnek, a jogszabályoknak megfelelőnek találta az ÉTA gazdálkodását
Mindkét beszámolót elfogadta a közgyűlés.

A 2017-es év pénzügyi terveit, szakmai programjait az ÉTA ügyvezetője, Papp Ágnes ismertette. A tavalyi év programjai folytatódnak, ám az az örvendetes hír, hogy a programokra több pénzt tud szánni a szövetség, pl. a rekreációs és a mentálhigiénés családi programok is bővülnek. A közösségi szolgálat is terjeszkedik: két budapesti iskola is csatlakozott az ÉTA programjához, valamint az esztergomi Montágh Imre iskola Fokról Fokra Alapítványa fontolgatja, hogy a martonvásáriakhoz hasonlóan, az ő diákjaik is csatlakoznának az ÉTA közösségi szolgálatosaihoz, részt kívánnak venni az önkéntes munkában.
Vadonatúj programja lesz az ÉTA-nak a Patrónus program, amelynek lényege, hogy az állami gondoskodásban élők köré „családot” építenek, azaz olyan nyugdíjasokat, egyedülállókat, családokat keresnek, akik patronálnák a fiatalokat, színházba, kirándulni mennének együtt, meglátogatnák az otthonban őket stb. A program kísérleti jelleggel Martonvásár és vonzáskörzetében kezdődik. Szorosan együttműködve a martonvásári speciális iskolával, valamint az intézményhez kapcsolódó Együtt Értük alapítvánnyal.

Kötetlen beszélgetés következett ezek után és a tagszervezetekről készült videonézés (köszönet a You Tube-nak!), de énekelt nekünk a Fény felé Alapítvány kis kórusa is. Az előtérben pompás termékek között válogathattunk, és vásárfiát vehettünk az otthonlévőknek. Mert néhány tagszervezet – a Lámpás’92 Alapítvány (Göd), a Sérültekért Alapítvány (Százhalombatta), a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület (Vésztő) és a Fény Felé Alapítvány (Debrecen), Summa Vitae Alapítvány (Piliscsaba) ízelítőt hozott a náluk készült termékekből. Minőségi árukat, bármelyik nagy áruházunkban megállnák a helyüket, egy a baj: nem tudnak megrendelésre nagy tételben szállítani.

Padavató piknik

lakitelek_pad_Csizma_papp_agi_2017-05-31_09.22.49A Lakitelek Népfőiskola négyhektáros területén nemcsak a hófehér épületek vonzzák a látogató tekintetét, hanem elhunyt nagyjaink bronz mellszobrai, a posztamensen egy-egy rájuk jellemző idézettel, valamint az utak melletti szépen faragott padok, amelyek pihenést kínálnak a sétában megfáradóknak. Hazai hírességeink mellett megtalálható egy-egy kisebb közösség padja, vagy a határon túl élő közösségé. Nem tudom, kinek jutott eszébe az első padot felállítani, de jól tette.
lakitelek_pad_2017-05-30_13.32.34Az ÉTA Országos Szövetség Sándor János erdélyi fafaragóval készíttetett egy padot. A padon az ÉTA neve, címe és ez a mondat olvasható: Ha másokon segítesz, magadat gazdagítod. A Széchényi épület előtt zajlott a padavató rövid, bensőséges ünnepség keretében. Beszédet mondott Csizmadia László, Rubovszky László. A padot és a jelenlévőket Bagi László, Lakitelek római katolikus plébánosa áldotta meg.
Utána rövid kis műsort adtak a Lámpás ’92 gondozottjai: verset mondott Molnár Antal, Tóni, és esernyős táncot jártak a hölgyek és urak. Zenélt nekünk a Nem Adom Fel Együttes, velük együtt énekeltük: Soha nem adjuk fel!
lakitelek_padavato_
Ebben a szellemben búcsúztunk el egymástól, és azzal, hogy találkozunk az ÉTA születésnapi ünnepség sorozatának következő állomásán, Agárdon, a szeptemberi konferencián.

Ferenczy Ágnes

***

Napfényes Támogató Szociális Egyesület

Az egyesületet 2005. szeptember 12-én alapították. Püspökladány és kistérsége, illetve Hajdú-Bihar megye közigazgatási területén élő lakosságnak biztosít komplex segítségnyújtást. Az egyesület jövőképe: a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének, önrendelkezési képességének megteremtése, egyéni igényeken alapuló, biztonságos, kiegyensúlyozott, önálló életvitelének kialakítása. Az egyesület támogató szolgálatot, fogyatékos személyek nappali ellátását, a gyermekvédelmi szakellátás köréből nevelőszülői hálózatot működtet. A Napfényes Sziget Integrált Intézmény nappali ellátást biztosít 40 fogyatékos személynek. (forrás: http://www.napfenyesegyesulet.hu/)


Doktori védés a pécsi egyetemen

adel_doktori_DSC00884_(1)Örömmel tudatjuk, hogy a szegedi Korinta Alapítvány elnöke, Magyar Adél, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskolájának doktorandusza, május 8-án sikeresen túlesett az utolsó próbán. Nyilvános vitán sikeresen megvédte Az értelmi fogyatékos gyermekről és felnőttről alkotott mentális kép alakulása – az elzáró, gyógyító és fejlesztő intézményrendszer tükrében – a kezdetektől a 19. század végéig című disszertációját.

A téma izgalmas, szerteágazó, a tudósító nem is vállalkozik ismertetésére, de mindenkinek ajánlja, olvassa el Magyar Adél képekkel is illusztrált doktoriját, itt megtalálja a neten:
http://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/16344/magyar-adel-phd-2017.pdf?sequence=1&isAllowed=y

Opponensei (bírálói) meleg szavakkal méltatták az elkészült munkát, javaslatokat is tettek, hogy mely irányba terjessze ki a kutatást, mert valamennyien azon a véleményen voltak, hogy könyv kell szülessen a doktori értekezésből, sőt: be kell építeni a pedagógushallgatók neveléstörténeti stúdiumába is. Egyik opponense így vélekedett: „Hatalmas és értékes munkát végzett, élményt jelentett az olvasása.” Végül Magyar Adélt, maximális pontszámmal – ilyen ritkán történik –, doktorrá fogadta az egyetem.
Gratulálunk, és örülünk, hogy dr. Magyar Adél az ÉTA elnökségének tagja.
– czy –


Szülősegítő foglalkozások a FENO-ban

Az elmúlt években a szülők bátrabbak, elszántabbak lettek, hatékonyabb lett az érdekérvényesítési technikájuk. Ma már nem okoz gondot egyes szülőknek a nyilvánosság előtti szereplés, nincs lámpalázuk.

Alapítványunk, a Gondoskodás Gyermekeinkről, harmadszor is nyert a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) által Szülőklub megvalósítására kiírt pályázaton. A szülősegítő foglalkozásokat továbbra is a Fejlesztő Gondozó Központba (FENO – Bp. XV. kerület) járó személyek szüleinek szerveztük. A projekt megvalósítása 2016 őszétől 2017 tavaszáig tartott, kéthetente szerdánként. Nagyon nagy igény volt a szülők és az intézményvezető részéről a szülőklub folytatására.

Az elmúlt években a szülők bátrabbak, elszántabbak lettek, hatékonyabb lett az érdekérvényesítési technikájuk. Ma már nem okoz gondot egyes szülőknek a nyilvánosság előtti szereplés, nincs lámpalázuk. A Szülőklub programjain, a karácsonyi Családi napon és a projektzáró Családi napon sokkal több szülőt tudtunk mozgósítani, így néhány ilyen esemény után elmondható, hogy azok a szülők is eljöttek, akik még soha nem vettek részt ezeken. A programok ma már kötetlenebbek, könnyebben beindul a beszélgetés, és sokkal vidámabbak vagyunk.

A Szülőklub összefonódott az alapítványunk által szervezett Életünk értelme – Súlyosan, halmozottan sérültek helyzete ma Magyarországon című, sikeres konferenciánk szervezésével, amit idén március 22-én tartottunk. Együtt tudtuk vinni a két programot, így a szülőklub pozitívan befolyásolta a konferencia szervezését.
A foglalkozások mindig nagyon jó hangulatban teltek, a szülők szívesen jöttek a szerda délutánokra. A mentorok az első percekben felmérték a csoport lelki állapotát, és annak megfelelően irányítottak bennünket. A beszélgetéseket úgy vezették, hogy bele tudjuk élni magunkat gyermekeink hatékonyabb képviseletébe, problémáink megfogalmazásába, a konferencia céljaiba, üzeneteibe. A konferenciára készülve, a plakátok készítése közben – ami amúgy nagyon kreatív tevékenységet jelentett mindannyiunk részére – olyan gondolatok fogalmazódtak meg bennünk, amelyek minden résztvevőt napi szinten érintenek. A szülők célként fogalmazták meg a szülőklub folytatását.

Schilling Magdolna kuratóriumi tag,
projektkoordinátor


I. Kárpát-medencei szakmai tapasztalatcsere

A családközpontú kora gyermekkori intervencióról első alkalommal rendezett konferenciát 2017 április 26–30. között erdélyi magyar szakemberek számára az ÉTA Országos Szövetsége és a Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. Tóparti Pedagógia Szakszolgálata és Tóparti Szakambulanciája.

agard_soltesz_czeizel_2017-04-28_09.22.33A gárdony-agárdi VVSI Sport Hotelben tartott I. Kárpát-medencei szakmai tapasztalatcsere című szimpóziumon a zömmel székelyföldi és anyaországi szakembereket Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a gyermekek korai fejlesztése többszörösen megtérül, mert a fejlesztésben résztvevők élete később könnyebb lesz, gyorsabban javul az állapotuk és nagyobb eséllyel élhetnek teljes életet, mert kevesebb egészségügyi ellátásra szorulnak.
A magyarországi kora gyermekkori intervenció jelenlegi helyzetét pedig Czeizel Barbara, a kora gyermekkori intervencióért felelős miniszteri biztos asszony mutatta be előadásában. Felvázolta, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) mintegy hét milliárd forintos projektjénak célja, hogy a fejlődési kockázatok minél korábbi kiszűrésével, a rendellenességek diagnosztizálásával a családok minél korábbi életkorban megtalálják gyerekeiknek a megfelelő szakembert és terápiát, mivel minden ötödik-tízedik kisgyermekkel van valamilyen, a fejlődését érintő teendő.
– Nem szabad megtörténnie annak, hogy egy problémával született kisgyerek és családja, születését követően az egészségügyből kikerülve magára marad – jelentette ki a szakember, hozzátéve:
– Rögtön be kell kapcsolódnia a szociális ágazatnak, és minimum a szociális juttatásokat és az információt kellene biztosítania a család és a többi szakember számára. Mindemellett tovább kellene vinnie a következő állomásig, például a pedagógiai szakszolgálatig, ahol az ellátást, a pszichodiagnosztikát, fejlesztéseket, ellátásokat megkapja a kisgyerek. Egészen az iskoláskorig kell végigkövetni ezt a folyamatot, amelyhez rendszerszintű együttműködés szükséges.
A miniszteri biztos asszony reményét fejezte ki, hogy mindez 2021-ig meg tud valósulni.

***

A Gárdonyban létesült koragyerekkori intervencióval, rehabilitációval foglalkozó intézmény, együtt az élsportolók edző- és szálláshelyével, egyedülálló hazánkban. Felszereltsége XXI. századi. Igaz, még csak egy ilyenünk van, de az ember bizakodik: lesz ebből több is, hiszen a rendszerváltáskor mi sem álltunk jól a korai fejlesztés (akkor még így hívták) területén.

Soltész Miklós államtitkár arra kérdésemre: Kinek az ötlete volt a konferencia, övé vagy Czeizel Barbaráé? – ezt válaszolta:
– Közös ötlet volt vele és erdélyi barátokkal, szakemberekkel, akik szeretnének segíteni az ottani fejlesztőkön és természetesen a gyermekeken és családokon. Az elmúlt években nagy változás történt ezen a területen nálunk, és semmi szégyenkezni valónk nincsen. Ez ahol vagyunk tényleg nyugat-európai színvonalú, bár biztosan vannak még eljárások és eszközök, amik még hiányoznak. De nem ez a lényeg – hiszen tudjuk, nincs mindenütt így –, hanem az, hogy mintát adjon, hogy országos szinten is minél több helyen elérjük ezt a szakmai színvonalat. Ami pedig a mostani konferenciát illeti: kötelességünk az ottani magyarokkal szemben – de azt kell hogy mondjam – a többségi társadalommal szemben –, hogy azt a tudást, aminek birtokában vagyunk, átadjuk a határon túli magyar közösségnek.
– Mi volt a cél, amikor egymás mellé tették a versenysportot, a fejlesztésre szoruló csecsemőket és a rehabilitáción részt vevő felnőtteket?
– Az egyik cél az volt, hogy a fogyatékos személyek víz közeli ellátásban részesüljenek, egyben a legmagasabb szakmai ellátással, mindezt összekötve a versenysporttal – ez társadalmi szempontból is fontos, mert kölcsönösen formálják egymást. Akinek lehetősége van, próbáljon segíteni. Ez volt a második cél. Amikor kicsi időm van, el szoktam jönni, és azt külön öröm látni, hogy nem egyszer az édesapa hozza a gyereket. Bár a férfiak magukat az erősebb nemnek hiszik, de ha sérült gyermekük születik, akkor hamarabb kilépnek a családból. De a magas színvonalú ellátás neki is megnyugvás, lelkileg erősebben bírják a terhet, és megmaradnak a családban. Az szerintem alapvető dolog, hogy az édesanyák ne maradjanak egyedül. A megfelelő ellátás erőt ad nekik. Úgy alakítottuk ki az épületet, hogy itt is lehessen lakni, hogy amit lehet, megtanuljon a szülő, hogy ne kelljen állandóan utazgatnia.

Czeizel Barbara miniszteri biztossal is sikerült néhány szót váltani:
– A Romániában lévő problémát régóta ismerjük, mert az ott élő magyar családok gyakran jönnek Magyarországra diagnosztikáért – ezen kellene változtatni. Romániában nincsen korai fejlesztés, nincsen rendszerszintű korai ellátás, csak amikor iskolába kerülnek ezek a gyerekek. Ezt mind a család, mind a gyerek állapota megsínyli. Nincs ellátás rendszerszinten, csak egyházi támogatású civil intézményeknél. Ez az első ilyen jellegű konferencia, eddig mi mentünk hozzájuk, és képzésekkel segítettük őket. Jó, hogy látják, hogy mi van Magyarországon, ami lehet, hogy kicsit frusztráló, mert az ottani körülményeket jól ismerve tudom azt, hogy milyen méltatlan körülmények között dolgoznak. Szeretnének ezen változtatni, de gyógypedagógusként, egészségügyben dolgozóként nem mindig érzik az erőt, hogy tudnak ezen változtatni. Azt gondolom, mi közösen, azt próbáljuk nekik megmutatni, hogy lehet.

– Hogyan értékeli a miniszteri biztosi kinevezése óta eltelt időszakot? Mi az, amiben előrehaladás történt ezen a területen?
– Mindenben. Mindenki ismeri a problémát valamilyen szinten, és ha az ember kicsit közelebb viszi a probléma megoldását, akkor mindenki motivált lesz abban, hogy változtasson. A legfontosabb dolog a motiváció, hogy legyen a szakemberekben, a politikusokban motiváltság arra, hogy változtassunk a rendszeren. Nem minden pénzkérdés – az is nagyon fontos –, de leginkább az ember igény, hogyha felismertük a problémát, ne bújtassuk el, hanem próbáljuk meg elkezdeni megoldani. Aztán amikor elkezdjük megoldani, akkor mindig van egy következő fok, amin tovább lehet lépni – úgy érzem, hogy ezen rajta vagyunk.

– Van erre megfelelő mértékű anyagi támogatás? Mert mindig hallom, hogy ilyen jótékonysági koncert, amolyan gyűjtés indul…
– Igen ez is van, küzdelem van, de ezzel párhuzamosan folyamatosan kell a költségvetést is motiválni, és lehet, ha az ember nem adja fel.

Mahlerné Köfner Anikót, a Tóparti Szakambulancia intézményvezetőjét a konferencia céljáról kérdeztem:
– A cél az volt, hogy életszagú, gyakorlat központú legyen a témák feldolgozása. Az előadásokban benne van a mi tapasztalatunk, tudásunk, az, ahogyan mi csináljuk. Korábban több olyan nemzetközi projektben vettem rész, amiben határon túliak is bene voltak, így nagyjából volt rálátásom, hogy milyen ott az ellátás. Bízunk abban, hogy lesz folytatása a konferenciának, és mélyíthetjük a témák feldolgozását. Szociális munkások, klinikai szakpszichológusok gyógypedagógusok, gyógytornászok jöttek, elsősorban Székelyföldről.
– Két éve dolgoznak. Honnan jönnek a gyerekek? Határon túlról is?
– Általában bejárók jönnek hozzánk, de arra is van lehetőség, hogy itt maradjanak, családi hetekre, diagnosztika felállítására. Mivel ez az intézmény az unió és a magyar állam finanszírozásából jött létre, Budapest és Pest megye kivételével az ország minden területéről jöhetnek a családok, de értelemszerűen a mi térségünk a domináló. A szakmai programunkban benne van, hogy a határon túli területeken élő, magyarul beszélőknek is lehetővé tegyük szolgáltatásainkat. A kettős állampolgárságúak pedig TAJ-számmal rendelkeznek, így ők is kaphatnak ellátást. Nem jellemző, hogy sokan jönnének, de ebben az évben már megjelentek az első családok.

agard_korai_konf_2017-04-28_10.05.56A konferencia részvevői eredményesnek, informatívnak ítélték meg az itt töltött két napot. A civil érdekvédelemhez is erőt kaptak, hiszen nálunk is lépésről lépésre épült ki a mostani hálózat a szülők, szakemberek és a civil szervezetek nyomására. Beszélgetőtársaimmal közösen bizakodunk abban, hogy náluk is előrelépés történik a korai intervenció területén, mert ez nemcsak az ott élő magyar közösségnek fontos, hanem egész Romániának.

Ferenczy Ágnes

Pro Rekreatione Nonprofit Kft.
Az állam által létrehozott, százszázalékos állami tulajdonban levő Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. működteti a Velencei-tavi Vízi Sportiskolát (VVSI), a hozzátartozó Tóparti Pedagógia Szakszolgálatot és a Tóparti Szakambulanciát, valamint a VVSI Sporthotelt.

Mivel a VVSI-nek nehezen kezelhető a honlapja, ezért közöljük elérhetőségüket:
Tóparti Fogyatékos Személyek Nappali és Átmeneti Ellátó Központja
Telefon: (+36 30) 180 8895
E-mail: rehabilitacio@toparti.hu
Tóparti Szakambulancia 
Telefon: (+36 30) 426 0632 vagy (+36 30) 425 8168
E-mail: jelentkezes@toparti.hu
Tóparti Pedagógiai Szakszolgálat
Telefon: (+36 30) 426 0632 vagy (+36 30) 425 8168
E-mail: szakszolgalat@toparti.hu
Központi telefonszám (könyvelés, pénzügy, számlázás)
Telefon: (+36 22) 370 052, vagy (06 22) 370 052
E-mail: info@vvsi.hu


Ahol a terveket valóra is váltják

Rokonlátogatásra mentem Miskolcra, de ha már ott voltam, nem álltam meg, hogy ne tegyek villámlátogatást a Szimbiózis Alapítványnál. A Szimbiózis az egész városban terjeszkedik: két lakóegysége, nappali foglalkoztatója, és zöldségfeldolgója a Martintelepen van, míg három lakóegysége, állatai, és egyéb kapcsolt tevékenységei a város másik végpontján, Diósgyőrben, Baráthegyen találhatóak.

szimbiozis_batyu_teka_2017-04-10_12.09.50A Batyu-Tékában, a több mint Étteremben kezdtem. Ez persze az alapítvány harmadik helye, és jó hely, a városközpontban. Kicsi a tér, mégsem lógunk egymás szájába, de ennél fontosabb, hogy jó volt az ebéd, kedves a kiszolgálás, és ami egy ilyen gyorsétteremben ritka (tapasztalatom szerint), a kávé is jó volt. Azt pedig öröm volt látni, hogy nem ültem magányosan: jöttek-mentek a vendégek, volt, aki ételhordóval érkezett. Sajnos a fejlesztő játszóházban épp nem volt senki – ez az étterem kapcsolt szolgáltatása: a szülő elmehet vásárolhatni, ügyet intézni, közben felügyelnek a gyermekre, sőt fejlesztik is. Szívesen elbeszélgettem volna az oda betévedő vagy célirányosan érkező szülővel.
Majd legközelebb, vigasztalom magam, és az irányt Martintelepre vesszük. Tóth Alíz intézményvezető a kalauzom. Itt van a 2015-ben átadott, Egy falat egészséghez nevű zöldségfeldolgozó, de van itt nappali foglalkoztató (a környékről is idejárnak dolgozni a fogyatékos, autista emberek) és egy lakóotthon (Habilitációs Központ), valamint egy támogatott lakhatási egység (Szent Márton Ház).

A következő útirány Baráthegy, ahol már három lakóegység is van. A legrégebbi a Baráthegyi Lakóotthon, ehhez jött a Fűzfás Ház és a Szent Mihály Ház. Ez utóbbi kettő már az un. támogatott lakhatás kategóriába tartozik, tehát sokkal nagyobb önállóságuk van az ellátottaknak, mint a hagyományos ápoló-gondozó vagy lakóotthonokban.
Elsőként azt veszem észre, hogy itt jártam óta Baráthegy megváltozott: a felfelé kaptató út bal oldalán lévő pajtából eltűntek az állatok, lakások vannak benne. De mielőtt még a két új, lakás céljára kialakított-épült házakat szemügyre venném, Alizzal inkább a diósgyőri vár kicsinyített, fából épített másához veszem az irányt. Egy gyereknek emberléptékű, egy autistának átlátható. Nagy élet van itt – mondja Aliz – a gyerekek szeretik. A váracska mellett álló kis fehér falú épületkét fotózom, amolyan kicsike meseháznak látszik. Aliz jót nevet rajtam – az illemhelyet kattintottam le – de hát itt még az is szép.

Innentől kezdve Jakubinyi László, elnök kalauzol, és beszél a terveikről. Az egyik ilyen terv a fűszer- és gyógynövényszárító. Kedves kis pavilonszerű épület, valaha a diósgyőri vár udvarában állt, majd a vár rekonstrukciója alkalmából eladták. Az alapítvány megvette, felújította, átalakította: emeletesre csináltatta (a fagerendák remek illata lengi be a házikót). Fent lesz a növényszárító, alul pedig kis teázó a szülőknek, míg a gyerekek játszanak, vagy az állatokkal ismerkednek.

Jakubinyi kreatív ember. Azon kevesek egyike, aki korán felismerte, hogy egy civil szervezet nem függhet csak az állami pénzektől. Ezért lett náluk majorság, ahonnan a főzőkonyhájuk friss zöldségeket kap (ők készítik a Batyu-Téka étterem menüit is), lett sajtmanufaktúrájuk, az elkészült árukat saját standjukon árulják a Búza téri piacon, gyertyaöntőjük, aztán lett erdei iskolájuk, nyári táboruk – utóbbi kettővel a társadalmi integrációt is szolgálják –, és még következhetne itt néhány „lett”.
A legújabb „lett” a szociális farm, a nyugaton már jól bevált gazdálkodási forma. És most idézek a Nemzeti Agrár Kamara honlapjáról: „A Szociális farmok létrehozása Magyarországon című projekt 2014 augusztusában indult, a kezdeményezést a Földművelésügyi Minisztérium elsőként karolta fel és azóta is aktívan részt vesz a Szociális Farm Munkacsoportban, amely a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság keretében működik. A ‘szociális farm’ olyan gazdálkodási forma, amely egészség-promóciós és terápiás célokat valósít meg egyben, a farmokon hátrányos helyzetű, fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyeket vonnak be a gazdálkodásba.”
Fogalmam sincs, hogy erre gondolt-e Jakubinyi László, amikor a Szimbiózis Alapítvány 2007-ben létrehozta a Szorgoskert Nonprofit Kft.-ét. De most, mint jó példa, másoknak is erőt adhat. Igaz, itthon kicsit döcögősen halad a szociális gazdaság dolga. A szociális farmoknak hirdették meg a VP6-16.9.1.-17 Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság c. pályázatot. Ennek ismertetését a Magyar Szociális Farm Szövetség (www.szocialisfarm.hu) május 29-i közgyűlése előtt hallgattam meg, az egyesület tagjainak társaságában. (A tagok több mint 50 százaléka jelen volt. Ilyen is ritkán fordul elő. Aki be szeretne lépni, itt megteheti: iroda@szocialisfarm.hu.)

Bár kimondottan a szociális gazdaságoknak szól a kiírás, nem pályázhatnak azok a civil szervezetek, amelyek tízezer főnél nagyobb településen létesültek. Értelemszerűen a Szimbiózis is kihullott ebből a körből. Értem én a kiírót, hogy a kis településeket akarja helyzetbe hozni, és biztos lesz majd olyan pályázat is, amelyen a nagyvárosiak is indulhatnak, de azt végképp nem értem, hogy miért oly laza feltételek kellenek a teljesítéshez. Nem kell, hogy a fogyatékos, pszichiátriai vagy szenvedélybeteg emberek rendszeresen kijárjanak dolgozni. Elég, ha egyszer kétszer kimennek, mondjuk hetente, kéthetente a vele konzorciumi partner mezőgazdasági termelőhöz. A munkahelyteremtésnél pedig egy-két vagy három új dolgozó is elég. A jelenlévőknek számtalan kérdésük és kételyük volt, többségükre választ kaptak, amire meg, nem azt írásban is feltehették a minisztériumnak, amelyik valóban vidéken dolgozik, Kecskeméten. Arra azért kíváncsi lennék, hogy konzorciumi partnerség ide, vagy oda (ez a partner dolog nem nagyon tetszett a jelenlévőknek), hányan pályáztak végül.

szimbiozis_barathegy_2017-04-10_14.29.56Terjeszkedik is az alapítvány: két új földterületet vett, közvetlenül a Baráthegyi majorság mellett. Ennek köszönhetően már nem ékelődik be idegen birtok a területükbe. Át tudták telepíteni az állatokat, új helyük előtt védősövény nő, pajtájukból pedig támogatott lakhatási formában működő lakások lettek. Bekukkantva egy-egy szobába – az otthon lévő lakó engedélyével – azt kell mondjam: szépek, otthonosak. A ház tetőterében iroda lesz, ahová majd klíma is kerül, de majd csak később: fontosabb volt megvenni az idős házaspártól azt a földdarabot, amivel „kerek egész” lett a Baráthegyi Majorság. Megnézem még a Fűzfás Házat, ami szintén támogatott lakhatás céljára épült. Itt lesz az új bejárata a majorságnak, innen indul majd egy tanösvény is.
Tervük van még bőven, de ezekről csak akkor számolok be, amikor már a belevágtak. Így is van mit írni róluk.
Ferenczy Ágnes



Észrevétlen tanulás: nemezelés

Egy ilyen foglalkozás alatt az ismeretek halmazát kapják az óvodások, anélkül, hogy tudnák, ők most tanulnak: az évszakokról, a magasról, a mélyről, a színek sokaságáról, és ami szintén nagyon fontos: arról, hogyan kell együtt dolgozni.

Derűs, vidám, napfényes környezet fogad, a falon ott lógnak a nemezből készült gyerekek alkotta képek. Két gyógypedagógiai hallgatót is itt találok. Ők nemcsak passzív szemlélődők, mint én, kapnak feladatot is. Most épp egy nemezképet mutatnak a gyerekeknek: ehhez hasonlót fognak készíteni. Az ELTE Gyakorló Óvoda és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménybe, a gyógypedagógiai óvodai tagozatra jöttem nemezelést nézni. Az óvodások által készített nemezképeket tavaly már láttam, az intézmény 35. születésnapjára rendezett kiállításon. Tetszett, amit láttam.

Mielőtt még hozzálátnának a nemezeléshez, a gyerekek „bemelegítő” gyakorlatokat végeznek a kezükkel, mondókával kísérve, pl. az ujjaikat mozgatják, karjukat emelik, tapsolnak, de az elméjüket is tornáztatják. Megbeszélik, hogy milyen évszak van, mi van a fákon, milyen színűek a levelek, a leveleken kívül mi látható még rajtuk stb. Riederauer Andrea gyógypedagógus úgy tanítja őket, hogy észre sem veszik – ebben Barta Zsuzsa asszisztens a segítője. Az ovisok élvezik a nyújtózkodást, a tapsolást, a mondóka ritmusát, majd a nemez söndörgetését, az egész játékos, mégis alkotó folyamatot. Ami a kívülállónak meglepő: mikor egyszemélyes feladatra kerül sor, nyugodtan leülnek, várva, hogy rájuk is sor kerüljön. Egy kisfiú ugyan szeretne minden áron első lenni mindenben, de a nyugodt mondatra: „Te már voltál, majd megint sorra kerülsz”, szépen visszaül a padra. Zöld lombos, virágos fa készül, hiszen tavasz van. Riederauer Andrea lépésről lépésre beszéli meg a teendőket a gyerekekkel.

Egy ilyen foglalkozás alatt az ismeretek halmazát kapják az óvodások, anélkül, hogy tudnák, ők most tanulnak: az évszakokról, a magasról, a mélyről, a színek sokaságáról, és ami szintén nagyon fontos: arról, hogyan kell együtt dolgozni. Andrea ezt persze sokkal szakszerűbben tudja, mint az én laikus leírásom:
„A nemezelést a tanmenetben lévő témákhoz hozzá tudjuk kapcsolni. Már a gyapjú megfogása, a vizezés, a szappanozás is taktilis élményt nyújt. A kicsiknél azt szoktuk csinálni, hogy a gyapjúba belehempergetjük őket. A nemezelés fejleszti a finommotorikát, a szem-kéz koordinációt, a szociális kompetenciákat, hiszen együtt kell működniük egymással. És még számtalan dolgot tudnék felsorolni. Nagyon szeretem a nemezelést. Nem mondom, hogy nem fáradok el, de jó nagyon. Azért is szeretem, mert a vegyes életkorú óvodai csoportokban a kicsiknek ugyanúgy élményt ad, mint a nagyoknak: örömteli és hasznos tevékenység.”

Rosta Katalinnal, az intézmény igazgatójával arról beszélgetek, hogy terjesztik-e ezt a remek módszert, ami bár ősi, népi technika, mégis a módszerre egy kolléganőjük talált rá Ausztriában. A nemezelést pályázati pénzből tanulták meg, és a pályázat egyik feltétele volt, hogy tovább is kell adni a megszerzett tudást. Komoly előminősítésen esett át az intézmény, hogy a jó gyakorlatokat Minősített referenciaintézményként terjeszthessék. Ám közben változott a köznevelés koncepciója, és most a Tehetségpontok fejlesztése került előtérbe. Nincs kinek átadni a jó gyakorlatokat, mert nincsenek ilyen témájú pályázatok. Szerencsére a gyógypedagógus hallgatók, akik szakmai gyakorlatra jönnek, remélhetőleg továbbviszik az itt megszerzett tudást. Nyolc jó gyakorlatuk van, amelyeknek elméletét és gyakorlatát szívesen átadnák másoknak. Ezek a fejlesztő programok (jó gyakorlatok) nem csak a speciális óvodába járó gyerekeknek hasznosak.
Ha mindazt leírnám, amit láttam, az többoldalnyi lenne, de érdemes eljönni ide jó gyakorlatot tanulni. Itt lehet érdeklődni: gyakovoda@barczi.elte.hu a többi jó gyakorlatról. A nemezelést pedig megnézhetik a YouTube-on fennlévő Szemem kezem nemezem c. videón. Biztos vagyok abban, hogy kedvet kapnak ahhoz, hogy megtanulják ezt a technikát: https://www.youtube.com/watch?v=xN8aZGMVKmE.

Ferenczy Ágnes

Nyolc jó gyakorlat
Mozgásfejlesztés
Ez volnék én? – testséma fejlesztő
Észforgató – anyanyelvi és kognitív kompetenciák fejlesztése
A nemezelés technikájának terápiás alkalmazása
„Színes kotta”: zenei nevelés
MÓRIKA – beszédindítás és kommunikációfejlesztés
Mesefa – kommunikációs zavarral küzdőknek
Kompetencia fejlesztő táborozás


Emlékezzünk közösen dr. Weiss Máriára

weiss_18032997_603053493238666_1291552727980099475_nEgy jó emberrel kevesebb van – ez jutott eszembe, mikor meghallottam dr. Weiss Mária halálhírét. 89 éves volt.

Sokat köszönhetnek neki az autista gyermeket nevelő családok: ott volt az Autisták Érdekvédelmi Egyesületének alapítói között, és hosszú ideig nem volt olyan közgyűlés, autizmusról szóló esemény, ahol ne jelent volna meg, de ha hívták, személyesen is válaszolt a szülők kérdéseire. Áldozatos munkáját nem sok kitüntetéssel jutalmazták, de annak örülök, hogy az AÉE javaslatára kapta meg a Pro Caritate elismerést.
Sokan ismerték, sokan szerették, így sokan emlékeznek majd rá, és remélem, sokan meg is írják emlékeiket róla. Úgy, ahogyan azt egy édesanya tette az Esőemberben (Köszönet – 3. sz.):
„Az újság hasábjain keresztül szeretnék köszönetet mondani dr. Weiss Máriának és Székely Margitnak (gyógypedagógus, Weiss Mária vele együtt dolgozott – a szerk.). 1975-től 1980-ig volt Péter nevű gyermekem a betegük. (…) 20 év múlva is, első kérésemre azonnal reagáltak, és soron kívül fogadtak minket. Nekik most is ugyanolyan kedves, fontos és szeretni való gyermek, mint 20 évvel ezelőtt volt. Biztos alapon álló diagnózisukkal sikerült engem is megnyugtatniuk. Az én lelkemmel is külön foglalkoznak, és a jövőre való tekintettel felajánlották segítségüket. Felbecsülhetetlen érték és biztonság az ilyen embereket magunk mögött tudni.”
Lányai Facebook oldalt nyitottak: Közös emlékeink dr. Weiss Máriáról névvel. A Névjegy címke alatt ez áll: „Azért hoztuk létre ezt a lapot, hogy emlékezhessünk szeretett édesanyánkra. Hogy barátaival, kollégáival, ismerőseivel együtt összegyűjtsük, és megosszuk egymással a vele közös emlékeinket, amelyek erőt adnak és segítenek majd bennünket, hogy megőrizhessük és tovább adhassuk az ő hitét, szeretetét és gondoskodását. Képek, közös pillanatok, együtt töltött órák, megannyi emlék, csatlakozz a honlapunkhoz! Írjál nekünk!”
Amíg emlékezünk rá, közöttünk marad. Írjanak a Facebook oldalára.
– ferenczy –



Most akkor kire haragszol?

Hétvége. Szörnyű volt, nem mindig ilyen, de most ilyenre sikerült. Nézzük, hogy is kerültünk el eddig a mondatig: Nálunk a hétvégére felkészülés hétfőn kezdődik. Hétfő reggel. Luca és az apja minden túlzás nélkül egyformán problémásak. De csak együtt. Volt, hogy egyedül voltam reggel Lucával, egyedül indultam el. Sima ügy volt, ment, mint a karikacsapás. Ugyanezt már a férjemmel nem mondhatom el, de éppen-éppen megoldható. Együtt azonban, katasztrófa. A férjem alapból iszonyú lassú.

Vissza a hétfő reggelekhez. 6.30 Luca felébred, majd gyengédnek nem nevezhető módon oldalba taszít, jelezve, hogy induljak reggelit készíteni. Mivel értek én a szóból, nem kell – vagy csak nagyon ritkán – megismételni ezt a nógatást, megyek magamtól is. Reggeli után visszafekszik, és itt indul a harc. Kiparancsolni az ágyból nem lehet. Nem mozdul. 12 éves, 165 cm magas, 72 kg!!! Nem megy. Fejére húzza a paplant, és úgy tesz, mint akit ez az egész cirkusz semennyire sem érint. Én egyre idegesebb vagyok, mondván, hogy nagyon el fogunk mindannyian késni. Az apja válasza erre, hogy befekszik a lánya mellé, és ő is a fejére húzza a paplant. Megértem, nyilván nem lehet szép látvány a vöröslő fejem, hiszen ekkor már elég ideges vagyok. 

7.00 Luca nem mozdul, látványosan alszik. Teljes erőbedobással szuszog, teljes testbeszéddel jelzi, hogy nyugodtan menjünk, ha nekünk esetleg dolgunk lenne, ő akár egyedül is jól elvan itt. 7.20 A férjem elhatározza, hogy megmozdul, így az egyik lábát leteszi a parkettára. Na, megy ez, mondja. Nyilván tudja, hogy ekkorra már totál elszakadt nálam a cérna. Ne legyen félreértés, nem vagyok én semmi jónak elrontója, értem, hogy a reggeli iskolakezdés kicsit későbbre halasztásától nem dől össze a világ. Mi van, ha később érnek be? Semmi. De a tudat, hogy mindig az én lányom ér be utoljára… mégis. A férjem ma közölte, hogy akik Szerbiából jönnek, ők még később érnek be!!! Na igen, ez tényleg megnyugtat. Zoli végül elmegy, wc, tus stb. Én felhúzom a redőnyt, bekapcsolom a Csiribirit elég hangosan, és belekezdek a monológomba: Luca tessék felkelni, iskolába járni kell, mert buta maradsz, mint Dömötör stb. Luca arcán jól láthatóan átsuhan az értetlenkedés, mondván, hogy vajon miért hangoskodik ez itt, és mond marhaságokat kora reggel? 

Apja megérkezik, és rákezdi ő is, hogy Luca, most már tényleg… majd némi erőszak hatására a hisztiző gyereket bevontatjuk a fürdőszobába, és betereljük a kádba. Rólam folyik a víz, a szépen felkent szemfesték… ez van. Közben természetesen énekelek, hiszen szerintünk ettől Luca megnyugszik, bár az alattunk lakó nem osztja ezt az elméletet. Utána gyors öltözködés, amikor lányom még megpróbálkozik némi köhincséléssel, és esküszöm, ha tehetné krétát is enne, hogy demonstrálja: már megy a megbetegedés felé… de ekkor már tudja, hogy vesztett, ez nem fog menni, itt indulás lesz. Majd némi közelharc után felöltözünk, lemegyünk a kocsikhoz, ahol még annyit hallani vélek, hogy párom közli Lucussal: ma Makó felől érkezünk. Hódmezővásárhelyre!! Értsd, még jobban el fogunk késni, és anya magyarázkodhat az osztályfőnöknek, hogy mi is volt az az elháríthatatlan akadály, ami miatt erre sor került.
8.15: már úton is mindenki a dolgára!! 

Hétfő. Nagyon hiányzik, és ez az érzés este erősödik fel leginkább. Mert hétvégén egy ágyban alszunk, és most ő nincs ott. Hol van? Hiányzunk? Jó a kedve? Unatkozik? Gondol ránk? Mérges, hogy nem lehet itthon? Ezernyi kérdés motoszkál ilyenkor bennem. Egy szülőnek mindig ez lesz a kérdés, boldog-e a gyereke nélküle? Nem lenne jobb, ha otthon lakna? Nem tudom. Én még mindig nem tudom erre a jó választ. Ilyenkor arra gondolok, amikor meglepetésszerűen érkezem pénteken érte, és azt látom, hogy kacag, és odabújik Beához és… olyan „normális” az élete.

Keddtől csütörtökig igyekszünk élni a saját „normális” felnőtt életünket minden velejárójával. Könyvtár, futás, tenisz, barátok, bolt és persze munka, munka mindkettőnknek. Ez nem jelenti azt, hogy Lucus nincs ott a mindennapokban.

Kedden telefonon érdeklődünk, hogy mi van vele, beteg-e, milyen a kedve stb. Az osztályfőnöke tolerálja, hogy ilyen túlaggódós szülők vagyunk, készségesen ad felvilágosítást.
Szerdánként többször is küld fényképet Lucusról, mert tudja, ezzel átsegít a hét közepén. 
Csütörtökön már tervezgetjük, hogy mi lesz a hétvégén, milyen program legyen stb. Persze ez álságos, hiszen semmilyen más programba nem merünk belevágni, mert Luca a megszokott dolgokat szereti, akkor nyugodt, akkor nincs hiszti.
A hang a fejedben persze nem nyugszik. mindent átitat a hétvége, és a tizenkét éve ugyanazon séma mentén folyó életünk. A dalok, amk alig-alig változnak, mert Luca hiába nő, idősödik, a gyerekdalok világában rekedt. És mivel mi vele együtt megrekedtünk itt, akkor is eszünkbe jut, amikor a saját életünket próbáljuk élni. Valamelyik nap arról beszéltünk, hogy elviszik-e a kitett zöld hulladékot. Pár perc múlva azt vettük észre, hogy mindketten azt dúdolgatjuk: „mit szállít az autó, kukát, kukát, mit szállít az autó, kukásautó” – ez a Kerekmese sorozatban van, ha valaki nem ismerné fel. Mi felismerjük, és azonnal be is ugrik. Ez így van még rengeteg élethelyzettel. Egy szó, egy hangzás, egy gondolat és már kapcsol is az agy, és nyomja a gyereknótát. Ez szinte kibírhatatlan néha. 

És eljön a péntek. Reggel már gyorsan berendezi apja a nappalit. A nagy pandákat behordja a szobába, hogy ott legyenek, mire Luca megjön, mert ő így szokta meg. Illetve mi azt gondoljuk, hogy ő így szereti.  Szóval pandák a helyükön, óriás ugráló labda a helyén, kígyó, csacsi a helyén, tea lefőzve – jöhet Lucus. Anya megy érte, munka után. Ez a hét nagy pillanata. Amikor meglát, és felugrik és szalad és átölel (vagy nem, mert néha olyanok vagyunk, mint régen az orosházi libamájpástétom reklámja. Én kitárom a karom, ő bele kéne, hogy fusson, de kacagva elszalad mellettem, és szalad a cipős padhoz, mert tudja, hogy indulunk haza). Na, mindegy, de az tuti, hogy nagyon örül.
Indulunk haza. A kocsiban természetesen szól a gyerekdalokból csak neki összeállított válogatás. Anya is énekel, süt a nap, és minden szép és jó. Otthon korábban édesapámmal sétált egyet, amíg anya kiváltotta a pelust, és elintézte a patikát meg a boltot. Mostanában, édesapám betegsége miatt, anyósomék sétálnak vele. Utána megyünk érte, egy kör még a városban és végre otthon. Luca kacagva „töri be” az ajtót. Imád otthon lenni, és a pénteki hazaérkezés maga a tömény öröm. Még kabátban ráveti magát a labdára, és ugrál, pörög, nevet. Ez a lendület nagyjából ki is tart lefekvésig.

Szombat. Reggeli után fejlesztés Brigivel, akit nagyon szeret. Fejlődik, halad a maga tempójában. Mi is haladunk kicsit, bár vannak rontásaink. Egy autista gyerek nevelésén a szülő – mivel berögzült sémák szerint él – nagyokat tud rontani. Nem halad, nem erőszakolja a fejlődést. Könnyebb a kitaposott ösvényen menni. Felhúzzuk a nadrágját, mert úgysem tudja, nem érti, gyorsabb, ha mi megcsináljuk. Kanállal megetetni a joghurtot vele, mert ő úgy szereti és egyszerűbb is így – és még ezer és ezer ilyen példát lehetne mondani. Ezeket nem szabad, mi is próbálunk leszokni, leginkább Brigi irányításával. Egy autista nevelésénél bizony te magad is autistává válsz. Mi, sajnos, biztosan mutatunk autisztikus tüneteket. 

Szombat a nagyszülőké, és ez most is így volt. Jól sikerült, jól érezte magát, nem volt nagyobb kiakadása. Ez azt jelenti, hogy nem sírt valami számunkra megmagyarázhatatlan okból, nem fájt látszólag semmije, nem volt ok nélkül dühös. Az élet szép, tenéked magyarázzam?
Persze már ekkor látszódott, hogy ez mégsem lesz ilyen egyszerű hétvége. Anya kicsit beteg lett. Jelen esetben ez egyszerű vírusos náthát jelent. Túlaggódom. Nem magam miatt, miatta. Orr-, szájkendő. Ezt Luca nem ismeri, nem szereti, nem érti. Vegyem le. Nem ölelgetem, érzi, hogy van valami, valami más, valami, ami nem így szokott lenni. Nem érzi a biztonságot, a fizikai kapcsolatot. (Nemrég mesélték, hogyha Luca felébred a suliban éjszaka, és Kati néni az állandó éjszakás, megsimogatja, és ő azonnal újra elalszik. Ez itthon is így van. Kell, hogy hozzám érjen, hozzám simuljon, érezze, hogy ott vagyok). Most ebből kevesebbet kapott, mert félek, hogy elkapja. Érzi és dühös, és össze van zavarodva – vagy más miatt lett szombat estére ilyen? Hát ez az. Fogalmunk sincs. Nem tudjuk mi baja, van-e baja egyáltalán? Serdül, és ez természetes reagálás részéről, dackorszak, vagy tényleg a betegségem, vagy esetleg mégis beteg lenne? Mindehhez járul az örök aggódás, ami felemészti az embert. Az egészséges embert is, nálam azonban a sclerosis miatt még rombolóbb a hatása.

Vasárnap. Apa reggel elmegy teniszezni, de ez mindig így van. Brigi jön, fejlesztés, megy minden a maga medrében. Utána valami történik. Nem tudjuk mi, de a fekete felhők végérvényesen beborítanak minket. Luca nevetése, anyával hempergés az ágyon, és hirtelen sírásba csapunk át. A sírásoknak megvan a maguk története. Máshogyan sír a dühös, a valamijét fájlaló és máshogy a lelki problémákkal küzdő Lucus. Gondolom persze én. Ez a sírás mindenesetre igazi fájdalmas, lelki gondokról árulkodó volt. Fejére húzta a takarót és sírt. Nekem azt mondta el vele, hogy miért nem lehet mindig itthon velünk, miért kell másnap visszamenni, miért nem maradhat mindig itthon, mert itthon jó és… Én ezt gondolom erről. A párom is így látja, de az is lehet, hogy köze sincs a valósághoz. Soha nem fogjuk megtudni.

Luca a sírás közben csapkod, rugdos és egyre dühösebb. És nem tudunk ezzel mit kezdeni. Általában lecsillapul és elmúlik, jobb esetben elneveti magát, a felhők elmennek, minden megy a maga útján. Most nem. Most maradtak a felhők, és egész délelőtt sírt, majd utána morcosan nézett, nem volt hajlandó megmozdulni. És fürdeni sem. Pedig kellett volna, mert ilyenkor történnek a balesetek, mint most is. Nem hiszem, hogy egy percnél több időre hagytam volna magára, de benyúlt, és kakás lett minden, majd így a hajára, az arcára… tehát fürdeni kellett. Nem akart, nem működött együtt, és itt jött el a pillanat, amikor az apjánál elszakadhatott volna a cérna. Végül nem. Nem is értem, miért nem történt meg, de én – aki ilyenkor nem mehet be segíteni, mert Luca csak még jobban tombol – biztosra vettem, hogy kap egy pofont, mert egy normál gyermek esetében talán ez jött volna. Nem jött. Soha nem ütötte meg, most sem vitte rá a lélek, bár nyilván gondolt rá. Megküzdött vele, túl voltak rajta, és innen, bár voltak még döccenők a nap folyamán, de átvészeltük őket, és letudtuk a hétvégét.

Mégis, most valami más volt. A párom volt más. Megviselt. Kettőnk közül én vagyok, aki hajlamos a búskomorságra, aki szinte mindig e körül pörög, aki borúsan látja a jelent és a jövőt. Ő megy előre, megoldja az aktuális krízist, nem rágódik a dolgokon. A tehetetlen agresszió, a lányában lakozó düh és a rengeteg sírás megtörte most őt is. Estefelé csak ült, és nézett maga elé, mondanám, hogy hallgatta a gyerekmeséket, de szürreális még leírni is. 46 éves ember vasárnap esti elfoglaltsága. Mikor a hétvége arra lenne való, hogy feltöltekezzünk, és jó dolgok történjenek velünk.

Kérdeztem tőle: Most mi van, kire haragszol? Rám? Magadra? Az Istenre? – Így, ilyen sorrendben jó lesz – hangzott a válasz. Értem, persze, nyilván én is, nagyon. De nincs értelme. És mégis. Haragudni kell, mert ez természetes reakció. Nem vehetsz minden gondot magadra, nem vagyunk felelősök a történtekért. Velünk a dolgok akaratunktól függetlenül történnek, csak helytállni igyekszünk, jól-rosszul. Iszonyúan megsajnáltam. Nincs életünk, feladtuk. Valamikor mostanában jutottunk oda, hogy látjuk: a nagyszülők betegesek, megöregedtek, nem tudnak segítséget nyújtani. Mi vagyunk, egymásra tudunk csak támaszkodni Luca nevelésében és ez fojtogató érzés. Az alternatíva nélküli jövő, nem jövő. Lehetne minderről magasztosan is beszélni, mondván, mi erre születtünk, hogy Luca szülei legyünk, és neki megfelelő életet biztosítsunk. Én ebben nem tudok hinni. Ha én erre születtem… akkor nem szabadott volna Poppert, Kunderát, Ulickaját olvasnom. Ehhez nem kell értelem, nem kell fejlődés, csak túlélési ösztön.
Szentirmay Sára



Új otthon, új munkahely Kalocsán

Füzesi Csabáról nem először írok. Úgy harminc éve ismerem, és látom, hogy milyen sokat jelet az, ha az embernek munkája van, ismerősök veszik körül, a megszokott rend szerint folyik az élet.

csaba_2017-04-05_11.38.59Csaba elköltözött. Nagy váltás ez az életében. Édesanyja kórházba került. Ő egy ideig még itt élt a pesti lakásban, dolgozni járt az Erfóba úgy, ahogy megszokta az elmúlt harminc évben. Hogy ne legyen egyedül egyik unokatestvére hozzáköltözött, de aztán menni kellett. Új otthona Kalocsán van a nővére családjánál. Remény van arra, hogy bekerül az egyik kalocsai otthonba. Édesanyja is átkerült a kalocsai kórházba. Nővérével együtt naponta látogatják.
Csaba ragaszkodik azokhoz, akiket szeret, akiket már megszokott. Minden találkozásunkkor fölemlegeti a „régi szép időket”, amikor még mindig mindenki körülvette, akik számítottak neki: Iván Esztert, aki sokat tett azért, hogy a fogyatékos emberek munkát kapjanak, Angyal Erikát, aki megalapította a Hársfa Egyesületet, akinek szívügye volt a fogyatékos emberek sportja, Krausz Éva gyógypedagógust – és még sorolhatnám a neveket. Minden találkozásunkkor hozott néhány fényképet. Nyaralásokról, sportversenyekről, munkatársi összejövetelekről, és mesélte a régi élményeket.
Mikor már tudta, hogy el kell költöznie Pestről, megpróbáltunk fölkeresni néhány embert a régmúltból. Például L.-t, aki úgy harminc éve, még főiskolásként, klubot vezetett az iskolából kikerülteknek. Csaba oszlopos tagja volt e klubnak. Telefonáltam, írtam L.-nek többször – tudva, hogy elfoglalt –, de nem volt épp bent, nem hívott vissza, az üzenetre nem válaszolt. Egyszer még a munkahelyére is bementünk együtt, de már a portán elakadtunk: L. sajnos házon kívül volt. Volt még néhány kudarcunk. Akkor még azt hittük, van időnk, hogy előbb-utóbb nyélbe üssük a tervezett találkozásokat.
Tévedtünk. El sem tudtunk búcsúzni, már csak Kalocsáról hívott fel.
Kezdetben nem volt munkája, de szerencsére alkalmazkodó, vidám alaptermészetű, szeret nagyokat nevetni, és már barátot is talált. Épp e cikk írása előtt hívtam föl: van-e már munkája? Van. Aznap ment először a nappali foglalkoztatóba – így mondta –, ahol dolgozhat is. Tetszik neki. Hangjából eltűnt a rosszkedv, megint a régi, vidám Csaba-hang volt.
– ferenczy –



Zárás a Strázsa-Otthon-Háznál

Jó hangulatú záró konferenciát tartott a Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet.

strazsa_zarokonf_konf_2017-04-22_10.02.51A Strázsa-Otthon-Ház négy hónapját zárták. A támogatott lakhatást modellezték négy hónapig. Hat fiatal élt a Szabadszálláson lévő otthonban. Délelőtt dolgoztak a városkától pár kilométerre lévő Strázsa Tanyán, a délután és a hét vége az övék volt – természetesen felnőtt segítővel. Vele közösen tanulták a házimunka és főzés rejtelmeit, az önálló, önrendelkező életet.
Némethné Horváth Beáta, a szövetkezet vezetője és Monostori Ágnes, a projekt írója számolt be a négy hónap történéseiről. Ami biztos: 1. folytatni szeretnék; 2. az erre biztosított állami támogatás nem elegendő. És az is biztos: a fiatalok is maradni szeretnének.
Ezt erősítette meg a támogatott lakhatásban élt két lány és négy fiatal férfi. Humorosan, kedvesen számoltak be az együtt töltött szép napokról.
Papp Ágnes, az ÉTA ügyvezető elnöke szakmai szemmel beszélt, csöppet sem szakmai zsargonban a támogatott lakhatásról. Mezei Ádám (Salva Vita) a fogyatékos emberek foglalkoztatását ismertette, Nagy Tiborné, a Civitan Club Budapest – Help Egyesület vezetője, érintett szülőként az általa létrehozott lakóotthon viszontagságos történetét mondta el.
A konferencia után Csizmadia László az ÉTA kuratóriumi elnöke megnyitotta Sándor János erdélyi fafaragó kiállítását.

*

Strázsahír: a konferencia idején még csak épülő Strázsa Parapark elkészült, ünnepélyes átadása is megtörtént június 13-án. A parapark az Auchantól pályázaton nyert támogatásból valósult meg. A játékok ép és fogyatékos gyermekek közös örömét szolgálják.
– fá –



Hírek röviden

Hasznos tudnivalók, érdekességek, rövid beszámolók elsősorban tagszervezeteink mindennapjaihoz kapcsolódóan.

Sövényültetés Újpalotán
faultetes_agi_nori_IMG_20170609_152323_(1)A XV. kerületi önkormányzat, a Rákospalota – Pestújhely – Újpalota Környezetvédelmi Közalapítvány és az Öthét Egyesület a Szebben – zöldebben Palotán elnevezésű rendezvényük alkalmából sövényültetésre hívták a kerület lakosait. A Páskom parki hulladéklerakót és a mellette létesült parkolót választja majd el a június 9-én ültetett sövényfal. A kerület lakosai és gyermekei mellett ott voltak a kerületi civil szervezetek is. Az ÉTA Országos Szövetséget Papp Ágnes, ügyvezető elnök és Györke Nóra munkatárs képviselte. A jól végzett munka után táblát is avatott a polgármester úr, Hajdú László, megörökítve rajta sok ember összefogását.

Európai Ritka Beteg Konferencia
Az EURORDIS (Európai Ritka Betegségek Szövetsége) a RIROSZ (Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége) közreműködésével május 18-20. között Budapesten rendezte meg az idei Európai Ritka Beteg Konferenciát, ami az EURORDIS 20 éves fennállásának ünnepi alkalma is volt. A betegeknek és családjaiknak személyre szabott ellátásra van szükségük, ahhoz, hogy a különböző egészségügyi és szociális szolgáltatások labirintusában eligazodhassanak. Ebben az eligazodásban segít a RIROSZ által működtetett Mentőöv Információs Központ és Segélyvonal: (06 1) 790 4533. (forrás: weborvos.hu)

Vedd és olvasd!
Könnyen érthető bibliai üzeneteket tett közkinccsé honlapján az FSZK, mely a Reformáció 500. támogatásával jelent meg. Az új fordítású Biblia mondatait felhasználó Vedd és olvasd! című könyv könnyen érthető kommunikációval készült. Kiadója a debreceni Immánuel Otthon és Iskola. A szövegek könnyen érthetősége Farkasné Gönczi Ritának és Győri Zsófiának köszönhető. A könyv ingyenesen letölthető az FSZK honlapjáról: http://fszk.hu/kiadvany/vedd-es-olvasd/.



A lap megjelenését
az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatta

Hozzászólások lezárva.